Könyvpusztítás – mesés propaganda?

Az e heti bejegyzés Krizsai Fruzsina szerkesztő vendégposztja.


Miközben egyes nemzetek politikai elitje az elfogadást kampányszerűen beemeli az önmeghatározásába, a közelmúltban ennek a retorikának a szöges ellentétével is találkozhattunk a hazai politikai-kulturális színtéren. Az egyik ellenzéki párt elnökhelyettese szeptember végi sajtótájékoztatóján megsemmisített egy – pártja által homoszexuális propagandaanyagnak minősített – mesekönyvet, egy másik, ugyancsak erre a sorsra jutott gyermekkönyv kapcsán pedig a Nemzeti Kulturális Alapot is elmarasztalta, amiért támogatták a könyv kiadását. Mindeközben egy ifjúsági mozgalom a képen látható plakátokkal látta el a fent említett kiadványokat forgalmazó könyvesboltokat. 

Forrás: HVIM.hu

A felsorolt tevékenységek védelmező, gondoskodó pozícióban láttatják a politikai pártot és a holdudvarához tartozó ifjúsági mozgalmat, miközben tényként kezelnek egy olyan veszélyt, amely éppen az ilyenfajta megközelítéstől jön létre. Fenyegetőként jelenik meg egy olyan kiadvány, amely még csak fakultatív olvasmányként sem szerepel oktatási, nevelési programokban, és amely piaci és rétegkulturális folyamatok eredményeképp jut el a célközönséghez. Nem világos tehát, hogy amitől védelmeznek minket, attól valójában kit és milyen okból szükséges megóvni? Könyvkiadásban dolgozó személyként emellett fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, ahogyan ez a fajta problémafölvetés a politikai pozíciót helyezi a specifikus szakértelem elé: egy politikai párt vagy egy ifjúsági mozgalom tagjai hitelesebben meg tudják ítélni egy kiadvány kulturális státuszát, mint egy könyvkiadásért felelős szakmai bizottság vagy a könyvszakmában dolgozó szakemberek? A szóban forgó szereplőkkel kezdeményezett párbeszéd helyett itt a megszólalói pozíciók kijelölésére és megszilárdítására helyeződik a hangsúly: a párt és az ifjúsági mozgalom képviselői nyelvi (az NKA felelősségre vonása) és nem nyelvi (könyvmegsemmisítés) cselekvésekkel teremtik meg és tartják fenn azt az értelmezést, amely szerint a gyermekkönyvek propagandakiadványokként működnek. 

A  helyzetre pszichológusok és közszereplők mellett könyves szervezetek, kiadók, könyves szakemberek, alkotók is reagáltak. Hamar megteremtődött az analógiás kapcsolat a náci könyvégetéssel és annak szélesebb kontextusával. Fontos azonban látni, hogy miközben ezek a válaszok nemtetszésüket és aggodalmukat fogalmazzák meg a radikális cselekedetre, a könyvpusztításra vonatkozóan, addig a háttérben álló probélmafölvetésre, a gyermekkönyvre mint propagandakiadványra kevesebb figyelem jut. Nem esik szó például arról, hogy hogyan zajlik a kéziratok elbírálása és a könyvterjesztés. Ahogy arról sem, hogy a hazai könyvvásárlási és olvasási statisztikákat elnézve igencsak hatékonytalan propagandaanyag a (mese)könyv. Ezek ismeretében pedig sokkal nyilvánvalóbb lehetne, hogy a könyvpusztítás valójában pártpolitikai eszköz: az említett szervezetek veszélyforrásként azonosítanak egy jelenséget, hogy az az elleni fellépéssel a védelmező szerepébe helyezhessék magukat.

Szabó Gergely hozzászólása:
A blogon már ismertetett két fogalom adalékként szolgálhat a fent leírtakhoz. A biztonságiasítás (szekuritizáció) egy mindennapi politikát átszövő retorikai gyakorlat, amely során egy jelenség vagy akár emberek egy csoportja veszélyforrásként neveződik meg. A bizontságiasítás így szekértáborokra oszt: kijelöli azt is, hogy kik az ők, és kik vagyunk mi. A „homoszexuális propaganda” (leánykori nevén buzilobbi) frázisa is a fenyegetettség érzését erősíti, ami persze nem csak azt határozza meg, hogy kiktől kell félni, hanem azt is, hogy kinek kell félni – a szexuális kisebbségek egyébként is gyakori céltáblái az ilyen retorikának.1 Így a történtekre tekinthetünk egy politikai termékként, másként egy beszédmód regisztrálásaként is. Gál Zsuzsa magyar származású amerikai nyelvész-antropológus egyik vonatkozó cikkének2 példái között említi a cigánybűnözés regiszterének magyarországi példáját, amely a kétezres évek derekától a megbélyegzésen túl a szót a közbeszédbe beemelő Jobbik markáns elkülönülését hivatott erősíteni a honi politikai palettán. A cigánybűnözés így nem csak egy tartalom, egy gondolatvilág volt (és talán az a mai napig), hanem egy kulcsszó is, amit Magyarország akkori lakossága azonnal a politikai párthoz tudott kapcsolni. Minden kortárs politikai formáció megalkotja a maga regisztereit, és ezekben a regiszterekben markánsan támaszkodnak a biztonságiasítás ellenséget kijelölő gyakorlataira (l. libernyákok, O1G és így tovább). A politikai marketing tétje az, hogy melyik szereplő képes hosszú távon közszájon forgatni a regisztereit és sajátjaként megtartani azokat. A homoszexuális propaganda regiszterének (ideiglenes) sikere abban érhető tetten, hogy értelmiségiek sáskahada szólt hozzá és fejezte ki elhatárolódását (szintén a szekuritizációra támaszkodva) – miképpen mi is megírjuk az ügy századik és százegyedik aspektusát ebben a bejegyzésben.

Kulcsszók: könyv, kultúra, politika, regisztrálás, szekuritizáció.

1 Levon, Erez 2020. Language, (in)security, and sexuality. Journal of Sociolinguistics 24(1): 111–118. https://doi.org/10.1111/josl.12402
2 Az írás hamarosan olvasható lesz magyar fordításban is a Replika folyóirat hasábjain. Az eredeti szöveg: Gal, Susan 2018. Registers in Circulation: The Social Organization of Interdiscursivity. Sign and Society 6(1): 1–24. https://doi.org/10.1086/694551


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

Kikapcsolva

Ez a bejegyzés Az önfegyelmezés felelőssége című sorozat harmadik része.

A világ, amelyben élünk – nevezhetjük például kortárs nyugati civilizációnak –, egyik legmarkánsabb szemléletbéli eltérése a korábbi korok kollektivista felfogásaitól, hogy az egyén jelentőségét helyezi előtérbe a különböző társadalmi csoportokéhoz képest. Ez a liberális eszme pedig (minden előnyével együtt) azt is magával hozta, hogy mára az egyén egyedüli felelőssége megtalálni a helyét ebben a világban – akár úgy, hogy közben saját magát fegyelmező technikákkal kénytelen élni, hogy még jobbá és hatékonyabbá tudja tenni önmagát. Egyes gondolkodók a globális kapitalizmus, mások a neoliberális gazdaságpolitika termékének tartják ezt a társadalmi jelenséget, amely az egyéni sikerességet emeli piedesztálra, miközben az egyént magát egyszerre tekinti fogyasztónak és fogyasztási cikknek – én ezt némi leegyszerűsítéssel élve óvatosan csak korszellemnek fogom nevezni. Az ehhez a korszellemhez kapcsolódó diskurzusokat és beszédmódokat ebben a sorozatban némi öniróniával élve olyan témákon fogom bemutatni, amelyek valamilyen szempontból számomra is kedvesek, ilyen például a testedzés, a környezetvédelem vagy a felelős közösségimédia-használat


Az amerikai zenecsatorna, az MTV Unplugged című műsora 1989-ben indult. A műfaj lényege, hogy a fellépők megmutathatják, hogy a jack kábeleket kihúzva, azaz erősítők nélkül is képesek magas színvonalú előadásra. Az egyik legemlékezetesebb Unplugged-előadás talán a Nirvana zenekar 1993-as fellépése1 volt, ahol még a vad zúzásról ismeretes amerikai grunge banda dobosa, Dave Grohl is összeragasztott hurkapálcához hasonlító eszközökkel (ún. unplugged dobverő-vel) püfölte simogatta a dobbőröket. A műfaj nem csak Amerikában ismeretes: az MR2-Petőfi Rádió például 2009-ben engedte útjára a Petőfi Akusztikot.

Az unplugged azonban ma már mást is jelent. A korlátlan internethozzáféréssel bíró elektronikus eszközök széles körű elterjedésével kialakult az ezeken való függőség is. Az elmúlt évtizedben sokan hirdetik,2 hogy időről időre ki kell szakadnunk a korlátlan információfogyasztásából: ahogyan néha a rocksztároknak is hálás a dobhártyája az erősítők kihúzásáért, úgy az elménknek is olykor az okostelefon képernyőjének elsötétítésére van szüksége. A különböző eszközeinkre is letölthetők olyan alkalmazások, amelyek segítenek ideiglenesen letiltani a közösségimédia-felületeket annak érdekében, hogy unplugged állapotba kerüljünk. A kevesebb információfogyasztás nagyobb produktivitást eredményez, amire pedig azért van szükségünk, hogy hasznosan tölthessük el minden egyes pillanatunkat – hirdetik az ilyen applikációk.

Az egyik ilyen alkalmazás, a Flipd reklámja.

Megvan azonban annak a maga iróniája, ha azért „kapcsolunk ki”, hogy közben minél nagyobb termelésre legyünk képesek. A korszellem azt diktálja, hogy mindig pörögjünk a lehető legnagyobb hatásfokon, és ha ez magától nem megy, önfegyelmező technikákkal kell élnünk. Az irónia abban is tetten érhető, hogy az ilyen applikációk számszerűsített adatokat gyűjtenek rólunk, bizonyos célok elérésekor jutalmaznak, vizualizálják és ranglistára helyezik a másokhoz viszonyított teljesítményünket – vagyis épp a függőséghez vezető emberi gyarlóságainkon keresztül próbálnak manipulálni, miközben pont ettől a függőségtől kívánnánk megszabadulni.3  Vajon az a minőségi időtöltés megcsúfolása, ha egy szoftver elismeréséért tesszük, vagy éppen két legyet ütünk egy csapásra egy unplugged dobverővel, ha közben még pontokat is gyűjtünk vele?

Kulcsszók: közösségi média, internet, önfegyelmezés, technológia, zene.

1 A teljes felvétel itt elérhető: https://www.youtube.com/playlist?list=PLyUVnCw_kLV0J2OjvADXZL-NrSghlEgDg. (Utolsó elérés: 2020. 10. 03.)
2 Az egyik első ilyen mozgalom az Egyesült Államokban jött létre National Day of Unplugging néven, l. https://www.nationaldayofunplugging.com/ (Utolsó elérés: 2020. 10. 03.)

3 E manipulációs technikák megismeréséhez l. például az utóbbi időben unásig hivatkozott The Social Dilemma című filmet.


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

A befogadó nemzet imázsa

Pár hete érdekes plakátokra lettem figyelmes Barcelona metróállomásainak nyelvi tájképén. A kampány címe Defensem el que és obvi, azaz ’megvédjük azt, ami alapvető’. A honlapjuk1 leírása alapján ez egy emberi jogi kezdeményezés, amelynek a célja a tudatosság növelése az egyenlő elbírálás érdekében és az érzékenyítés a bármilyen típusú hátrányos megkülönböztetés ellen. A plakátokon egy figyelemfelhívó fénykép, valamint egy rövidebb és egy hosszabb leírása mellett a kampány internetes elérhetőségei és a Generalitat, a katalán kormány logója is szerepel.

Nem kívánom befolyásolni az olvasó véleményét a kampány kívánatosságáról vagy hasznosságáról, inkább a szélesebb politikai-gazdasági kontextusára hívnám fel a figyelmet analógiát vonva Izrael példájával. Tommaso Milani és Erez Levon kutatók közös cikkükben2 homonacionalizmus-nak nevezik azt a folyamatot, amely során különböző állami és gazdasági szereplők beemelik a szexuális diverzitással kapcsolatos toleranciát a nemzet fogalmába, és egyúttal kizárják vagy elnyomják azokat, akik nem elfogadóak e kérdésben. A szerzők szerint ezzel a különböző kampányokban megjelenő retorikával Izrael vibráló és modern társadalomként láttathatja magát, ami külpolitikai és gazdasági hasznot egyaránt eredményez. Egyfelől a világ szemében Izrael a szexuális liberalizmus közel-keleti világítótornyának szerepében tetszeleghet – elsősorban Palesztinával szemben –, másfelől pedig a főként Tel Avivba áramló nemzetközi LMBTQ-turizmus jelentős profitot is termel.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Katalóniában is hasonló megy végbe ezzel és az ehhez hasonló kampányokkal, ami ráadásul a katalán kormány támogatásával valósult meg. Ne feledjük, hogy a tartomány most már évtizedes távlatban küzd a szélesebb körű autonómiáért (vérmérséklet szerint néha a függetlenedésért). A kampány azt ígéri, hogy a katalán társadalom egyenlő jogokat biztosít minden embernek függetlenül származástól, nemtől, vallástól, képességtől vagy szexuális orientációtól, a hatféle plakát pedig igyekszik is lefedni mindenféle nem kedvezményezett csoportot: időseket, nőket, melegeket, transzneműeket, fogyatékkal élőket és más bőrszínűeket. Katalónia a tolerancia és a befogadás eszméivel ekképp kíván szembehelyezkedni Madriddal és az etnikai kisebbségek (vélt vagy valós, történeti és kortárs) spanyolországi elnyomásával.

Kulcsszók: homonacionalizmus, jog, Katalónia, nem, nemzet, nyelvi tájkép.

1 https://treballiaferssocials.gencat.cat/ca/ambits_tematics/dretsobvis/ (Utolsó megtekintés: 2020. 10. 06.)
2 Milani, Tommaso M. – Levon, Erez 2016. Sexing diversity: Linguistic landscapes of homonationalism. Language and Communication 51: 69–86. https://doi.org/10.1016/j.langcom.2016.07.002


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

Biológialag lebomló tudatosság

Ez a bejegyzés Az önfegyelmezés felelőssége című sorozat második része.

A világ, amelyben élünk – nevezhetjük például kortárs nyugati civilizációnak –, egyik legmarkánsabb szemléletbéli eltérése a korábbi korok kollektivista felfogásaitól, hogy az egyén jelentőségét helyezi előtérbe a különböző társadalmi csoportokéhoz képest. Ez a liberális eszme pedig (minden előnyével együtt) azt is magával hozta, hogy mára az egyén egyedüli felelőssége megtalálni a helyét ebben a világban – akár úgy, hogy közben saját magát fegyelmező technikákkal kénytelen élni, hogy még jobbá és hatékonyabbá tudja tenni önmagát. Egyes gondolkodók a globális kapitalizmus, mások a neoliberális gazdaságpolitika termékének tartják ezt a társadalmi jelenséget, amely az egyéni sikerességet emeli piedesztálra, miközben az egyént magát egyszerre tekinti fogyasztónak és fogyasztási cikknek – én ezt némi leegyszerűsítéssel élve óvatosan csak korszellemnek fogom nevezni. Az ehhez a korszellemhez kapcsolódó diskurzusokat és beszédmódokat ebben a sorozatban némi öniróniával élve olyan témákon fogom bemutatni, amelyek valamilyen szempontból számomra is kedvesek, ilyen például a testedzés vagy a környezetvédelem.


100% biodegradable – szerepel zöld színnel az ajándéktollon, amelyet tavaly szeptemberben egy bécsi konferencián kaptam. Először le se esett, hogy ez a szó azt jelenti, hogy a termék ’biológiailag lebomló’ anyagokból készült, úgyhogy fel is jegyeztem a szótáramba. Eco-friendly (’ökobarát’), environmentally conscious (’környezettudatos’) és sustainable (’fenntartható’) – hívószavak, amelyek vonzóvá és könnyebben eladhatóvá tesznek számunkra termékeket. Hívószavak, amelyek fogyasztásra sarkallnak, miközben az ilyen termékekre való igényt épp a túlfogyasztás elkerülése szülte.

Saját fénykép egy spanyolországi termékről. A szöveg jelentése: ‘100% biológiailag lebomló kartoncsomag egy fenntarthatóbb bolygóért’.

Napjaink egyik alapvető beszédtémája a természetvédelem, másképp a zöld diskurzus („a jövő vagy zöld, vagy semmilyen” – már vissza se tudom keresni, hogy kitől származik ez a bon mot). De mint oly sok kérdésben, itt sincs egyetlen meghatározó iránymutatás. Az már elegendő, ha a fenti címkékkel ellátott termékeket vásárolom meg? Ha szelektíven gyűjtöm a hulladékot? Ha elutasítom az egyszer használatos árucikkeket? Ha mosipelus-t adok a gyerekemre? Önfegyelem, szorgalom és számító előrelátás, vagyis „örömhalasztó életstratégia”1 szükségeltetik annak az egyénnek, aki meg akar felelni ennek a mentalitásnak. Csak éppen ugyanez a gondolat annak a korszellemnek is a sajátja, amely a folyamatos gazdasági növekedésre rendezkedett be, és amelyet a zöld mozgalmak előszeretettel kritizálnak.

A zero waste talán éppen ezért az egyik legellentmondásosabb kifejezése a diskurzusnak. A nullára csökkentett hulladéktermelés nagyon kevesek számára elérhető célkitűzés, amely bár kirívóan szembemegy a fogyasztást fetisizáló korszellemmel, mégis átveszi annak teljesítménymaximalizáló szemléletmódját. Persze ahogyan az edzőtermek esetében is, hatásos lehet zengeni a – Babits szavaival élve2 – a soha-meg-nem-elégedésnek himnuszát, talán mégsem ez a legszerencsésebb meggyőzési eszköz. Hiszen nem csak előtérbe helyezi, hanem kizárólagosként is láttatja az egyén felelősségét a természeti katasztrófa elkerülésében. És ha a fent említett hívószavak már nem csak az eladásra szánt áruk címkéjén, hanem hashtagekként is szerepelnek a közösségimédia-megosztásokon, az egyfelől hozzájárul a megosztó környezettudatos képének (vagy annak látszatának) kialakításához és fenntartásához, másfelől viszont meg is mérettetik a többi felhasználó előtt. S mivel mindig lehetne többet tenni, a megmérettetés után gyakran könnyűnek is találtatik.

Kulcsszók: környezetvédelem, önfegyelmezés, marketing, tudatosság, zöld.

1 A találó szókapcsolatot és a protestáns etikával való párhuzamot Lányi András könyvében olvastam. Lányi András 2020. Bevezetés az ökofilozófiába. Kezdő haladóknak. Budapest: L’Harmattan–Könyvpont.
2 Babits Mihály: In Horatium.


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

Zaklatott szavak

Orvos-Tóth Noémi egyik könyvében1 fölveti azt a gondolatot, hogy a pszichológiai témájú ismeretterjesztés egyik hozadéka, hogy bizonyos kifejezések széles körben ismertté váltak, viszont köznapi használatuk sokkal kiterjedtebb értelmezéssel bír, mint a szaknyelvi – példaként olyanokat említ, mint a passzív-agresszív és a pszichopata viselkedés vagy a kapcsolatfüggőség. A jelentések változnak, ez szinte axióma, alapigazság a nyelvészetben, mindig így volt, és ekképp is lesz. Ezzel az írással a pszichológus listáját szeretném bővíteni, mégpedig a cyberbullying szóval. Az utóbbi időben ugyanis többször futottam bele olyan különböző tartalmakba, amelyekben aktív közösségimédia-tevékenységet folytató hírességek, influenszerek panaszkodnak a platformjaikat elárasztó személyeskedő hozzászólásokra. Egy „igazi” nyelvész sosem mondaná meg, hogy hogyan beszéljünk és hogyan ne – ettől most kénytelen leszek eltérni. Azért teszek így, mert úgy gondolom – természetesen nem kisebbítendő a negatív kommentek mentális egészségre tett hatását –, hogy ez az értelmezés eltereli a figyelmet egy sokkal komolyabb társadalmi kihívásról. A cyberbullying (avagy internetes zaklatás)2 jelenségének leginkább kitett csoportot ugyanis az iskolás korú gyerekek alkotják. Bizonyára el tudja képzelni az olvasó, hogy milyen élmény egy iskolásnak, ha a suliban folyamatosan piszkálják a társai. Nos, amíg a korábbi generációknak ez a rémálom véget ért az intézmény kapuit elhagyva, a mai gyerekek ez elől a saját otthonukban sem bújhatnak el, a zaklatás folytatódik az interneten keresztül – ezt a témakört egyébként az alacsony költségvetése ellenére remekül mutatja be a Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című 2018-as magyar film.

Mi kell ahhoz, hogy egy tinédzser ne akarjon élni? - 444
A film egyik főszerepében Herr Szilvia. Forrás: Port.hu.

A társadalmaink egyre inkább az állandó virtuális jelenlétre – az amerikai szociológus Rogers Brubaker fogalmával a digitális hiperkonnektivitás-ra3 – rendezkednek be annak rengeteg előnye miatt. Azért nevezem ebben a berendezkedésben a cyberbullyingot társadalmi kihívásnak, mert különböző szakmák (jogászok, pszichológusok, pedagógusok és így tovább) összefogásával lehetséges csak a gyerekek pszichéjére tett káros hatásának mérséklése. Ne feledjük: ők védtelenek, nem úgy, mint az életüket a közösségi médiában önkéntesen közzétevő felnőttek – és én ezért javaslom azt, hogy ezeket a jelenségeket ne mossuk össze úgy, hogy egyazon kifejezést használjuk rájuk.

Kulcsszók: cyberbullying, internet, pszichológia, szaknyelv, film.

1 Orvos-Tóth Noémi 2018. Egy nárcisztikus hálójában. Felépülés egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból. Budapest: HVG Könyvek.
2 A témában az Unicef ismertetését a következő oldalon lehet elolvasni: https://unicef.hu/cyberbullying (Utolsó megtekintés: 2020. szeptember 16.)

3 Brubaker, Rogers 2020. Digital hyperconnectivity and the self. Theory and Society. https://doi.org/10.1007/s11186-020-09405-1


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

A könyv halott, de már jobban van

Korunk gondolkodói sokszor hivatkoznak arra, hogy a könyv halott. E megállapítás egyszerre vonatkozhat a gyenge esztétikai értékkel bíró ponyvaolvasmányok elburjánzására, az irodalom kultúraátörökítő szerepének előbb a filmre, majd a sorozatokra történő részleges átruházódására, valamint a könyv mint megtapintható tárgy visszaszorulására az elektronikus felületeken olvasással szemben.

A blog olvasói talán nem fognak meglepődni azon, hogy a fenti gondolatok igazságát nem fogom alapjaiban megcáfolni, ugyanakkor fel szeretném arra is hívni a figyelmet, hogy a könyv mint az önreprezentációnkban betöltött kommunikációs eszköz nagyon is él. Mikor a Youtube-on egy vlogger gondolatait hallgatjuk, kevéssé fognak hitelesen hatni a nagyívű világmegfejtései abban az esetben, ha a mögötte lévő könyvespolcon az Alkonyat-sorozat, a Coelho összes és Illig A kitalált középkor című írása tetszeleg például A filozófia nagykönyve és pár gondosan elhelyezett idegen nyelvű kötet helyett. A karantén és a távmunka időszakában ez a jelenség mindenkit utolérhetett, aki be merte kapcsolni a kameráját a videóhívások során. A könyvgerinc és -borító ugyanis nagyon komplex jelegyüttes, amelyben saját jelentéssel bírnak színek, betűtípusok, nevek, nyelvi jegyek és így tovább.1 Szakszóval úgy mondhatnánk, hogy a könyvek felületei multimodálisan, tehát többféle jeltípusra támaszkodva kommunikálnak az előzetes tudásunkra és élményeinkre alapozva, és így nagyon sok rejtett információval bír az, ha rápillanthatunk valaki könyvtárára vagy aktuális olvasmányára.

Egy augusztusi napon a tengerparton egy tőlem pár méterre fekvő hölgy egy olyan könyvet bújt, amelynek a borítóján található jól felismerhető szimbólumról és a címről hamar kiderült számomra, hogy ugyanannak a szerzőnek egy másik munkáját nyüstölöm én is. A játékos összekacsintás azonban nem csak azért maradt el, mert az illető egy pillanatra se nézett felém, hanem azért is, mert én egy e-könyv-olvasót vettem a kezembe, amelyen ugyan akár többévnyi olvasnivalót lehet tárolni, mégsem tudja meg rólam senki, hogy milyen okos szerzők munkáit nyálazom át éppen. Ott egy pillanatra úgy éreztem, a könyvek túlélték, mégis meghaltak.

A kép illusztráció. Forrás: Facebook.


Kulcsszók: irodalom, kultúra, multimodalitás, könyv.

1 Johan Järlehed svéd kutató ugyanebből a kiindulópontból vizsgálta például európai városoknak a márkajelként működő logóit, l. Järlehed, Johan 2020. Alphabet city: orthographic differentiation and branding in late capitalist cities. Social Semiotics. https://doi.org/10.1080/10350330.2020.1810547


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

A testek bűvöletében

Ez a bejegyzés Az önfegyelmezés felelőssége című sorozat első része.

A világ, amelyben élünk – nevezhetjük például kortárs nyugati civilizációnak –, egyik legmarkánsabb szemléletbéli eltérése a korábbi korok kollektivista felfogásaitól, hogy az egyén jelentőségét helyezi előtérbe a különböző társadalmi csoportokéhoz képest. Ez a liberális eszme pedig (minden előnyével együtt) azt is magával hozta, hogy mára az egyén egyedüli felelőssége megtalálni a helyét ebben a világban – akár úgy, hogy közben saját magát fegyelmező technikákkal kénytelen élni, hogy még jobbá és hatékonyabbá tudja tenni önmagát. Egyes gondolkodók a globális kapitalizmus, mások a neoliberális gazdaságpolitika termékének tartják ezt a társadalmi jelenséget, amely az egyéni sikerességet emeli piedesztálra, miközben az egyént magát egyszerre tekinti fogyasztónak és fogyasztási cikknek – én ezt némi leegyszerűsítéssel élve óvatosan csak korszellemnek fogom nevezni. Az ehhez a korszellemhez kapcsolódó diskurzusokat és beszédmódokat ebben a sorozatban némi öniróniával élve olyan témákon fogom bemutatni, amelyek valamilyen szempontból számomra is kedvesek, ilyen például a testedzés.


Aki járt már edzőtermekben, találkozhatott azzal, hogy a falakat gyakran különböző motivációs feliratokkal díszítik. Ezek a nyelvi tájképek természetesen teremről teremre nagyon eltérőek lehetnek méretüket, elhelyezésüket vagy terjedelmüket tekintve, de az üzenetük gyakran egy sémára épül. Az általam legutóbb látogatott intézmény utcafronton lévő ablakain például a Guanya’t el teu cos (’dolgozz meg az alakodért’, szó szerinti fordításban ’nyerd el a testedet’) és az El més important ets tu (’te vagy a legfontosabb’) katalán mondatok olvashatók egy-egy szálkás női és férfi modell képe előtt, míg a belső tér fehér falainak egyikén a Your only limit is you (’az egyetlen korlátod te magad vagy’) felirat kapott helyet.

Forrás: Google.

Az egyes szám második személy használata (személyes névmás, birtokos személyjel és igei személyrag alakjában) egyértelműen az egyénre helyezi a hangsúlyt, azok egyéni sajátosságait és célkitűzéseit viszont elmossa a kép és a szöveg együttes hatása, amely markánsan kijelöli, hogy milyennek is kellene lennie a vágyott testképnek. Az amatőr egyéni sport robbanásszerű elterjedése összhangban van azzal a korszellemmel, amely a hobbikra az önkifejezés eszközeiként tekint.1 Van azonban ebben némi ellentmondás: a szabadidős tevékenységeket úgy szokás elgondolni, mint amelyek függetlenek a termelékenységtől, a fenti idézett mondatok azonban éppen gazdasági kontextusba helyezik a testmozgást, a testen való dolgozást. Az edzőterem látogatása egyfajta önbefektetés, amely során a költség–haszon logika érvényesül: a vendég időt, energiát, erőfeszítést és pénzt áldoz, jutalomként pedig az elérni kívánt testképet várhatja.2 Ha úgy tetszik, a fogyasztási cikk maga a fogyasztó teste. Az önbefektetés sikeressége azonban egyedül az ő felelőssége, ahogyan azt a fenti angol nyelvű felirat is jelzi, emiatt pedig az önfegyelmezés és az állandó önvizsgálat eszközeihez kell nyúlnia. A bemutatott nyelvi tájképek egyfelől gyakran ismételt frázisokkal megjelenítik a kor gazdasági szemléletmódjához és az önfegyelmezéshez kapcsolatos jegyeit, másfelől pedig meg is erősítik azokat azáltal, hogy az edzőtermek célközönségei számára állandóan láthatóak maradnak.

Antal Benjamin személyi edző hozzászólása:
Érdekes megközelítés, és teljesen jogos. Ha kivesszük azokat, akik azért indulnak el az edzőterembe, mert kötelező (egészségügyi problémára gondolok, amit mindenképp meg kell oldani), ők nyilván csak a munkát látják az egészben, hogy ezt meg kell csinálni, ha akarok még fájdalom nélkül leülni meg felállni például. De jó kérdés, hogy te edzeni szeretsz, vagy csak az eredményét szereted. Elgondolkoztam azon, hogy valószínűleg ez fordítva van, mármint nem azért kezdesz el edzeni, mert szereted, hanem mert a társadalom elvárja, hogy „jól nézz ki” – a jó kinézet pedig nyilván egy általánosítás. És igazából akkor fogod tényleg elkezdeni, ha látsz belőle motiváló eredményeket. Sok vendégem például úgy jött, hogy ő nem akar se kockás hasat, se semmit, csak szeretne fit lenni, hogy ne haljon meg, ha fel kell sétálni egy lépcsőn.

Kulcsszók: sport, nyelvi tájkép, önfegyelmezés, test, edzőterem.

1 Schuller Csaba 2018. Sport általi identitáskonstrukció a késő modernitásban. Replika 108–109: 43–60. https://doi.org/10.32564/108-109.4
2 Maguire, Jennifer Smith (2008). Leisure and the obligation of self-work: An examination of the fitness field. Leisure Studies 27(1): 59–75. https://doi.org/10.1080/02614360701605729


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

A megfigyelés biztonsága

A szakma nyelvi tájképnek nevezi a különböző nyilvános tereken elhelyezett vizuális jelzéseket, így az intézményi névtáblákat vagy az üzletek cégéreit. Nyelvi tájképnek minősülnek azonban az ideiglenesen kihelyezett hivatalos figyelmeztetések is, mint például ez:

saját fénykép

A vörös szín, a nyolcszög alakú STOP-tábla, és a megálljt parancsoló tenyér mind-mind nemzetközileg ismert jelei annak, hogy ezen az ajtón bizony nem tanácsos továbbmenni – és ezt megerősíti, biztos, ami biztos, a jobb alsó sarokban található „do not enter” felszólítás is. A tájkép ugyan kisebb betűkkel jelöli a jogi részleteket is, de a más-más színekkel és szedéssel is megjelenő legfontosabb üzenet mégis csak az, hogy tilos a belépés. A tilalmi lap sokféle üzenet hordoz: a szomszédoknak eszébe juttatja, hogy illenék áttelefonálni, van-e szükség a segítségükre, míg az ellenőrzést folytató rendőröknek azt jelzi, hogy itt kell becsöngetni.

A nyelvitájkép-elemzések ugyanakkor nem csak az egyes képeket igyekeznek leírni, hanem azoknak társadalmi vagy politikai beágyazottságát is. Így szélesebb kontextusában egy ilyen tábla  – a nemzetközi kapcsolatok kutatásának terminusát kölcsönözve – a szekuritizáció (biztonságiasítás)1 szerepét is betölti: potenciális veszélyforrásként jelöli ki a „járványügyi megfigyelés alatt álló személy” pozícióját a társadalomban, ahogyan azt a fizikai teret is, ahol a megfigyelés zajlik. Az ilyen figyelmeztető ábrákat Rodney Jones brit nyelvész felügyeleti tájképeknek nevezi, amelyek a társadalom Panoptikon-szerű önfegyelmező működését valósítják meg.2 Az ő kamerás megfigyelő rendszerekre vonatkozó példáin kívül a fenti nyelvi tájkép bizonyos szempontból hasonlóságot mutat a harapós kutyáktól óva intő táblákkal is, amelyekről Petteri Laihonen kollégám írt már több helyütt. Az általa bemutatott erdélyi feliratok a kerítés előtt elhaladó személyt igyekeznek eltántorítani a magánterületre való behatolástól, csak abban az esetben a veszélyt nem az egészségügyi okokból elkülönített polgár jelenti a járókelőre, hanem a házőrző.3 A másik rá leselkedő veszély persze a megfigyelés maga, amely azt a célt szolgálja, hogy a felügyelet tudatában ne kövessen el semmmilyen törvénytelen cselekedetet.

Petteri Laihonen nyelvész kommentárja:
A kutya harap” táblákkal szemben ezek hatósági figyelmeztető táblák, ami abban nyilvánul meg, hogy nincs bennük humor (amiről igazán egy másik korábbi cikkemben írok).4

Petteri Laihonen felvétele. Helyszín: Vásárút/Trhová Hradská (Szlovákia).

A másik különbség, hogy tekintettel vannak az interakciós társra (igyekeznek a jó viszonyt fenntartani, éppen a humor által), aminek ezen a táblán nem találtam a nyomát (habár látom, te találtál pozitív interpretációs lehetőségeket a szomszédban, aki segíteni akar). Ez a tábla is tartalmaz fenyegetést, így nem csak az emberek érdekében szól (ne lépj be, mert elkaphatod a betegséget!).  Végül, talán a legkülönösebb a táblában, hogy személyre szóló, így az udvariassági elmélet szerint a legdurvább „face threatening” (‘arculatfenyegető’) interakciós tevékenység: egy személyt a többiek előtt nyilvánosan minősít negatívan. Az iskolai bántalmazás (csúfolás a társak előtt) vagy különféle skarlátbetűs történetek jutnak eszembe. Kíváncsi volnék, erre ez az egyetlen ilyen hivatalos nyelvi tájkép példa (a graffitik, falfirkák között gyakori az xy kurva/buzi/stb.)? Esetleg a kórházi zárt osztályokkal lehetne összehasonlítani, de ezek sem személyre szólók, hanem tereket jelölnek.

Kulcsszók: nyelvi tájkép, karantén, szekuritizáció, felügyelet, Panoptikon.

1 A fogalmat nyelvtudományban először idén használták, a Journal of Sociolinguistics februári száma külön dialógust szentelt a témának. A bevezető tanulmány: Rampton, Ben & Charalambous, Constadina 2020. Sociolinguistics and everyday (in)securitization. Journal of Sociolinguistics 24(1): 75–88. https://doi.org/10.1111/josl.12400
2 Jones, Rodney H. 2017. Surveillant landscapes. Linguistic Landscapes 3(2): 149–186. https://doi.org/ 10.1075/ll.3.2.03jon

3 Halonen, Mia – Laihonen, Petteri 2019. From ‘no dogs here!’ to ‘beware of the dog!’: restricting dog signs as a reflection of social norms. Visual Communication. https://doi.org/10.1177/1470357219887525
4 Laihonen, Petteri 2015. Beware of the dog! Private linguistic landscapes in two ‘Hungarian’ villages in South-West Slovakia. Language Policy 15: 353–391. https://doi.org/10.1007/s10993-015-9358-y


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

Börtönőrré válni

A felvilágosodás korában élő és alkotó brit jogtudós és filozófus, Jeremy Bentham sokat gondolkodott azon, hogy milyen volna a tökéletes börtön, s így született meg a Panoptikon elképzelése.1 Ennek a lényege, hogy a hengeralakú fogházban körben helyezkednek el a fogvatartottak cellái, a cellákból pedig csak az épület belseje felé lehet kilátni. Az épület belsejében az őrtorony helyezkedik el, ahonnan minden cella minden zegzuga megfigyelhető. A fogvatartottak viszont azt nem láthatják, hogy az őrtoronyból éppen kit figyelnek meg – s e bizonytalanság miatt kénytelenek önmagukat fegyelmezni és minden pillanatban jó magaviseletet tanúsítani.

A Panoptikon egy korabeli ábrázolása. Forrás: Wikipedia.

Már hatodik hete tartott itt Spanyolországban a kijárási tilalom, amikor egyetemi barátommal, Margóval beszélgettünk, s megjegyeztem, hogy mennyire idegesít (na jó, látok rá esélyt, hogy a fölbasz igével éltem – ráadásul az egyéves gyereke előtt!), hogy míg én törvénytisztelő európaiként nem hagytam el a lakást hetek óta, addig a magyarországi ismerőseim a közösségimédia-megosztásaikon keresztül mintegy a képembe tolják, hogy merre lófrálnak így-úgy. Margó jelezte, hogy ez szerinte talán nem akkora probléma, aztán pár nappal később mégiscsak szólt, hogy ez a jelenség már őt is képes megmagyarázhatatlan dühvel mérgezni.

Sokan a közösségi média felületeit fordított Panoptikonként értelmezik, ahol a felhasználó van egyedül a börtön közepén: a tevékenységét minden másik felhasználó megfigyeli, akik a henger peremén helyezkednek el.2 Tesszük mindezt önként, sőt, erre a megfigyelésre rájátszva, ráadásul a techcégek adatgyűjtő mechanizmusainak is kitéve magunkat. A karantén fizikai korlátozásai sokunkból kihozták a börtönőrt: egyfelől személyes találkozók híján, de azokra vágyva többet fogyasztjuk azokat a tartalmakat, amelyeket az ismerőseink, barátaink, családtagjaink tesznek közzé magukról, másfelől viszont a felgyülemlett feszültségek miatt hajlamosak vagyunk többet ítélkezni mások felett. Kész szerencse, hogy ha a járvány börtönéből nem is, a közösségi média fordított Panoptikonjából azért ki-ki lehet lépni.

Zabolai Margit Eszter újságíró hozzászólása:
Engem nem azok idegesítettek, akik kimentek, hanem akik orrba-szájba posztoltak arról, hogy el ne hagyjuk a lakást (miközben itthon a kijárási tilalom sosem tiltotta a sétát, és oké, ha valaki úgy döntött, hogy ő biztos, ami biztos alapon egyáltalán nem megy ki, de nem igazán értettem, mire alapozva játszanak erkölcsrendészetet vagy kérik számon azokat, akik mégis kimentek), MAJD ezután mégis kimentek, mert 3 hét után ők is megunták a dolgot, és posztolták a #szabályokatbetartva hashtages kirándulós fotókat.

Kulcsszók: Panoptikon, közösségi média, karantén, önfegyelmezés.

1 Erről Foucault-nál magyarul is olvashatunk: Foucault, Michel 1990. Felügyelet és büntetés. A börtön története. Budapest: Gondolat.
2 Romele, Alberto–Gallino, Francesco–Emmenberger, Camilla–Gorgone, Daniele 2017. Panopticism is not Enough: Social Media as Technologies of Voluntary Servitude. Surveillance & Society 15(2): 204–221.


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.

A nemzet szubjektivitása

A valós történeten alapuló, de egyébként teljesen felejthető A brightoni csoda című sportfilmben a következő párbeszéd hangzik el Michael Leitch japán rögbijátékos és párja között:

– Hallottam a hírekben, hogy Eddie Jones lesz Japán szövetségi kapitánya.
– A félig ausztrál, félig japán fickó?
– Hallottam beszélni. Száz százalékig ausztrál.1

Satomi, a rögbisfeleség számára Jones ausztrálságát a beszéde jelöli (szakszóval: indexálja), vagyis ez teszi felismerhetővé a társadalomban betöltött pozícióját. Hiába Jones jellegzetes arca, hiába a japán származású édesanyja, ahogyan nyilatkozik, az idegen, száz százalékig ausztrál.

Eddies Jones szerepében Teumera Morrison színész. Forrás: IMDB.

A szintén ausztrál Tim McNamara nyelvész azzal a személyes történettel kezdi könyvét,2 hogy bár még csak nem is ismerte igazán a labdarúgás szabályait, amikor látta a televízióban az ausztrál válogatottat a 2006-os világbajnokságon a nyolcaddöntőbe jutni, hatalmas büszkeség töltötte el. Ismerős lehet másoknak is ez az öröm, akár onnan, amikor egy magyar sportolót látunk olimpiai aranyérmet nyerni, akár onnan, amikor egy magyar film söpör be nemzetközi díjat. McNamara mindezt szubjektivitás-nak nevezi, amelyet ugyan belső érzésként tapasztalunk meg, mégis a külső társas világból származik. A szubjektivitás felismerésében a nyelv két tényező miatt játszik fontos szerepet. Először is a társadalmi különbségekről alkotott meglátások a nyelvben keringenek, abban öltenek alakot újra és újra, és önmagunk másként, különbözőként való felismerése is e meglátások eltanulása lévén történik. Másodszor pedig a beszéd különböző jellemzői, így az akcentus jelölője lehet a felismerésnek, ahogyan más kommunikációs funkcióval bíró tulajdonságaink, például a megjelenésünk is.

A filmben van egy visszaemlékező jelenet is Jones fiatalkorából, amikor az 1970-es évek Ausztráliájában az ellenfél csapat egyik játékosa azt mondta neki a pályán, hogy „Nézz magadra! Mindenki tudja, hogy az ázsiaiak nem tudnak rögbizni”.3 E két párbeszéd arra mutat rá, hogy a nemzeti hovatartozás diskurzusai ugyan időtállóak, mégis társalgásról társalgásra újra kell őket fogalmaznunk, hogy azok jelentőségteljesek maradjanak. És úgy maradnak jelentőségteljesek, hogy annak valaki sajnos mindig kárvallottja lesz: Jones egyik helyütt túl ausztrál a beszéde miatt, másutt a külseje teszi túl ázsiaivá.

Kulcsszók: indexikalitás, film, nemzet, sport, szubjektivitás.

1 Saját fordításom. Eredetiben: „– I heard on the news that Eddie Jones signed on to coach Japan. –Half Australian, half Japanese, that guy? –I heard him talk. He’s 100% Australian.
2 McNamara, Tim 2019. Language and Subjectivity. Cambridge: Cambridge University Press.
3 Saját fordításom. Eredetiben: „Well, look at you. Everyone knows that Asians can’t play rugby.


Ha érdekesnek találtad a szöveget, de nem teljesen világos, hogy mi is a gluténmentes nyelvészet célja, a többi bejegyzés előtt érdemes elolvasni az Útmutatót is.